Adószám:
19200181-1-14
Bankszámlaszám:
10103214-11414425-00000006
Adószám:
19200181-1-14
Bankszámlaszám:
10103214-11414425-00000006
A Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület és a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium immár kilencedik alkalommal hívta össze közös ünneplésre az egykori és jelenlegi diákokat. A Somssich-Táncsics Nap 2026 című rendezvényt az idei évben is nagy érdeklődés kísérte április 21-én. Az egybegyűlteket köszöntötte Vámosi László, a gimnázium igazgatója, Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Biró Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke.
A nap vendégleőadója dr. Cey-Bert Róbert Gyula és dr. Schlégl Ádám voltak, akik beszéltek életükről és munkásságukról.
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula 1938-ban Bárdudvarnokon született. Iskoláit Kaposváron végezte, gimnáziumunkban 1953-56 között tanult. Az 1956-os budapesti eseményekben való részvétele miatt menekülnie kellett, ezért Ausztriában érettségizett. Genfben járt egyetemre, ahol elvégezte a gazdaságtudományi szakot és a szociológiát, majd az étkezési szokások pszichológiájából írta a doktori disszertációját a párizsi Sorbonne Egyetemen, amelyet a Genfi Egyetemen védett meg.
1966-ban önálló vállalkozóként megalapította Genfben a Motivációs és Kommunikációs Kutató Intézetet. Mindszenty József bíboros-prímás javaslatára 1974-ben felvették a Szent Lázár Lovagrendbe, és később az ő felkérésére működött közre egy általa szerkesztett, Szent Istvánról szóló könyv megírásában. 1981-ben a Távol-Keleten alapított egy Gasztronómiai Kutató Intézetet és luxusszállodák és repülőtársaságok tanácsadójaként dolgozott.
1984-ben megválasztották Bangkokban a Gasztronómiai Világtanács főtitkárává, 1996-ban pedig Mexikó városban a Gasztronómiai Világszövetség elnökévé.
Távol-keleti tartózkodása idején több magyar őstörténeti kutatást végzett Ujguriában, Tibetben, Mongóliában, és vallástörténeti kutatásokat Burmában, Laoszban és Thaiföldön. 1996-ban települt vissza Magyarországra. Az elmúlt három évtizedben számos könyve jelent meg magyarul, tanított a Kodolányi János Főiskolán. 2015-ben a Somogy Megyei Önkormányzat a Pro Comitatu Somogy Díjjal tüntette ki.
Dr. Schlégl Ádám Kaposváron született 1989-ben. A Táncsics Mihály Gimnázium elvégzése után a Pécsi Tudományegyetemen folytatta orvosi tanulmányait, majd azt a kutatómunkát, amely a 2016-ban megszerzett Ph.D. fokozathoz szükséges volt. Tudományos szakterülete az alsó végtag biomechanikájának változása a gyermek- és serdülőkor során. Gyakorló szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott. Egyetemi oktatói munkájában elkötelezett a modern képzési módszerek irányában. A Kyokushin karate kétdanos, fekete öves mestere. Tagja a Klinikai Műtéti Tudományos Bizottságnak és a Magyar Ortopéd Társaságnak. Több egyetemi oktatói és tudományos díj tulajdonosa.
Különös figyelem irányul személyére azóta, hogy a négy űrhajósjelölt egyikeként részt vett a HUNOR - Magyar Űrhajós Programban, ahol két társa kiválasztását követően az orvosbiológiai kísérletek szakértőjeként később is figyelemmel kísérte a kutatás-fejlesztési tevékenységet.
A Magyar Művészeti Akadémia 10-10 gyönyörű reprint alkotással ajándékozott meg két Somogy vármegyei középiskolát: a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumot és a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumot. A gimnáziumunknak adományozott képek az aulában kerültek kiállításra.
A Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre egyesület 2025-ben létrehozta a Somssich-díjat, melynek átadására most második alkalommal került sor. Az ünnepségen dr. Kéki Zoltán egyesületi elnök ismertesse a Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület közgyűlésének döntését és méltatta a kitüntetett dr. Feket László ügyvédet, Kaposvár díszpolgárát, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnökét, a Deák Ferenc-díj, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés és a A Jog Szolgálatában életműdíj tulajdonosát.
A rendezvény zárásaként a tisztelet és az emlékezés koszorúit helyezték el az iskolaépítő Somssich Pál, a névadó Táncsics Mihály és a Baráti Kör Egyesület alapító elnöke dr. Müller Ferenc emlékműveinél.
A Fotógalériánkban látható képeket Sélley Miklós fotóművész készítette.
A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.
A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.
Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.
Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.
A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.
| Név | Szolgáltató | Cél | Érvényesség |
|---|---|---|---|
| PHPSESSID | tancsicsoltalom.hu | Munkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között. | Munkamenet vége |
| cookieConsent | tancsicsoltalom.hu | A látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja. | 1 év |