Keresés az oldalon

Adószám:

19200181-1-14

Bankszámlaszám:

10103214-11414425-00000006

TámogatókOltalom alapítvány

Az Oltalom alapítványt a Kaposvári Somssich-Táncsics Gimnázium egykori diákjaiból alakult egyesület hozta létre. Az alapítvány vagyona az egyesület tagjainak adományából jött létre. Az alapítványi vagyonból az alapítói vagyonon felüli részt lehet az az alapítvány céljára felhasználni, különösen a kamatok felhasználásával. A támogatók adományukat az erre a célra nyitott bankszámlára tudták és tudják befizetni.

Támogatók voltak az egykori diákok, a diákok vállalkozásai és a diákokat alkalmazó vállalkozások, intézmények.
A támogatásokból sikerült megvalósítani az alapítvány célját, mely szerint azoknak a tehetséges diákoknak a támogatása, akik árvák, vagy egyik szülő neveli, szociális helyzetük miatt nehéz körülmények között élnek, valamelyik tantárgyból kiemelkedő eredményt értek el, vagy szorgalmuk példamutató. A követelményeknek megfelt diákok a „Dr. Müller Ferenc ösztöndíj’ -ban részesülhetnek.
Napjainkban rendszeres támogatója az alapítványnak az alapító egyesület a befizetett tagdíjakból, nyertes pályázat alapján a NEA és minimális mértékben a SZJA 1%-ának felajánlásából a NAV.
Szeretnénk, ha támogatóink között üdvözölhetnénk mindazokat, akik egyetértenek célunkkal és még nem tudták eldönteni mely szervezetnek ajánlanák fel a SZJA 1%-át.
Minden eddigi támogatónknak megköszönjük, hogy az Oltalom Alapítványt választották és számítunk támogatásukra a jövőben is.
2020 május 04.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDtancsicsoltalom.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsenttancsicsoltalom.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel